Közéleti események iránt érdeklődő polgárként ma is vettem a fáradtságot és korareggel beautóztam Kaposvárra, hogy személyesen tájékozódjak egy rétestésztává vált tyúkperről.

Arra lettem volna kíváncsi, hogy a per egyik főszereplője (városunk polgármestere) a bíróságon is úgy hablatyol, s vezeti orránál fogva „hallgatóságát” mint idehaza a bizottsági és testületi üléseken, valamint a különböző lakossági fórumokon.

Nem volt szerencsém, mert nem jelent meg, s távolmaradásával igen csak elbizonytalanított. Nem tudom eldönteni, hogy tévedtem s mégsem olyan vastag ott a bőre, ahol, és ahogy én gondolom, vagy inába szállt a bátorsága, netán ismerte a várható ítéletet, s ezért nem strapálta magát az utazással.

Summa summarum, „kenyéradóját” a bíróság elmarasztalva pénzbüntetésre ítélte. A politika boszorkánykonyhájának receptjeiből bármi kifőzhető, ezért a ma déli ebédben sincs semmi meglepő, de nem is ez az érdekes. Múlt évi jegyzeteimben (IX. 26. Apró hírek, X. 1. A TI PISTÁTOK) már megosztottam olvasóimmal a színdarabban főszerepet vállalt városvezetőnk pályafutása hozadékának részleteit, ezért azt most nem ismétlem. Érintettem az ügy vállalásának mozgató rugóit, de úgy érzem nem volt egészen világos és közérthető, amit a lakossági reagálás is visszaigazolt.

Polgármesterünk korábban és a közelmúltban is azzal az indokkal igyekezett szalonképessé magyarázni újabb és újabb zászlóbontását, s legutóbbi kétségbeesett árulását, hogy mindent a város, s annak közössége érdekében tett. Tegyük fel, hogy mint oly sok polgármester az országban, a miénk is a települése preferált támogatási helyzetbe hozása érdekében vált (mint a kaméleon) az aktuális színű lobogóra, de a brutális cserbenhagyásos gázolás mit mentora és elhagyott csapata ellen elkövetett, nem minősíthető közérdeknek, csak árulásnak. Ez alól nem mentheti fel sem akár milliárdos ÖNHIKI, sem akár 100%-os adósság konszolidáció, mert ilyenek még Brutusoknak sincsenek. Azt meg bizonyára elfelejtette, hogy az árulást sokan szeretik, de az árulót senki sem.

1994-ben az új polgármester jelöltet támogató szavazatom gyanútlanul a már akkor is méltatlan, és sajna már két évtizede regnáló polgármesterre adtam. Baklövésemért az elmúlt években a bocsánatkérés ellenére nem kevés szemrehányást kaptam. Függetlenül attól, hogy tévedésemmel nem voltam, ill. vagyok egyedül a bírálat jogos.

Azon kívül, hogy a tévedésem felismerése óta minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a csorbát kiköszörüljem, feloldozásomra szolgál, hogy a kérdéses időszakban (94-ben) még nem olvastam Szolzsenyicin figyelmeztetőjét, miszerint:

 „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra-és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása kívánja”.

A mai nap tapasztaltak, s a fentiek alapján be kell látnom, hogy se nem Brutus, se nem kaméleon, csak egy szánalmas, levitézlett apparatcsik.