Ahogy a blogom címe is jelzi, kimondottan Nagyatádi vonatkozású észrevételeket tartalmaznak jegyzeteim, de ezúttal kivételesen egy „vidéki” vonatkozású észlelésemet szeretném megosztani.
A „formabontás” apropóját az adta, hogy a hétvégén történteket a készített fotók segédletével, valamint kísérőszöveggel, a korábbi albumjaim között szerettem volna közreadni. Az elmúlt években készített több száz kép és fotóalbum megosztása mind a mai napig zökkenőmentesen sikerült. A vasárnapi megosztás többszöri próbálkozásra sem jött össze, s ennek nem „technikai„ okai voltak. A moderátor "nemtetszését"(?) demonstrálva többször ismételten blokkolta a nyilvánosságra hozatali kísérleteimet.
Amint a korábbiakban már a médiából értesülhettünk, a regnáló hatalom minden téren és szinten, szinte minden kritikus hangvételű sajtóorgánumi, továbbá állampolgári észrevételt, véleményt kíméletlenül elfojt. Mi a túró van itt, kérdem én? Közeledünk, ha csak már el nem érkeztünk a totális diktatúrához?
Na, de nézzük mi is történt valójában..
Szombaton a Székesfehérvári Sóstói Stadion parkolója melletti étterembe vártam a családomat. A várakozás során felkeltette érdeklődésemet a stadion melletti és a közeli áruház parkolójában összeszámolt 50 db. rendőrautó. Tájékozódásom során kiderült, hogy a sok-sok autó és a még több rendőr a késő délután kezdődő „kiesési rangadó” biztosítására érkezett. Mivel Fehérvár nem rendelkezik a szükségesnek ítélt állománnyal, ezért a létszámot a környező városok egységeiből egészítették ki. Készenlétisek is voltak szép számmal, s a vegyes csapat eligazítása koradélután megkezdődött. Az eligazítást követően a rendőri egységek szétoszlottak a parkolókban, s a készenlétisekkel (Busó jelmez híján?) négy órával a mérkőzés előtt felvetették a harci dísznek is beillő koromfekete bevetési szerkót. A korcsolya nélküli hoki felszerelésre hajazó cuccban a jobb sorsra érdemes rend őrei ezt követően (étlen-szomjan) szobroztak hat órán át, hogy „elrettentsék” a többnyire békés szurkolók esetleges renitens tagjait. Azt láttam, hogy a hölgytagok az éttermi mosdóba kényszerültek folyó ügyeik intézésére, de hogy a férfitagok hol végezhették kis, esetleg felmerülő nagy dolgaikat a klozet nélküli parkolóban, az számomra nem derült ki. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy életerős ifjakról van szó, akik önként vállalták a hivatást, annak minden ódiumával. Az én időmben is részesültünk nem egy „értelmetlen” ukázban, de azt hittem, hogy az már a múlté. Ezúttal szembesülhettem azzal a ténnyel, hogy az „ésszerűtlenség” nem korszakfüggő.
Anno ifjú koromban (a 60-as évek végén) a Kerepesi úti laktanyából hétvégenként számtalan (Újpesti Dózsa-Fradi, stb.) mérkőzésbiztosítási „bevetésre” volt szerencsém többedmagammal kivonulni, s komplett jégkorongszerelésben is volt szerencsém sok-sok alkalommal izzadni, ezért együtt tudtam érezni a Fehérvári „szenvedő alanyokkal”. Bár a mi „biztosítási, ill. bevetési szerkónk csupán kimenőruhából és egy figyelmeztetésre szolgáló gumibotból állt, de tisztában vagyok vele, hogy sok idő telt el az óta, sok víz folyt le a Dunán, és ahogy a nemzetközi helyzet, úgy a szurkolói agresszivitás is egyre fokozódik.
Az albumomba illesztett szombati fotók és megjegyzések ékesen bizonyítják, hogy valakinek (na vajon kinek?) gondja lehet a prioritásokkal. A fenti cím alkotója is úgy ítélte, hogy kenyeret és cirkuszt, nem pedig fordítva, ahogy azt vezérünk elrendelte.
A 16,3 milliárdért megépített stadiont nézve eszembe jutott a sok-sok milliárdba került Puskás Akadémia, Debrecen Nagyerdei, az MTK valamint a Haladás stadionja, továbbá a 15 milliárdos Grupama Aréna. Ezek fenntartása, üzemelése, a mérkőzések biztosításánál felmerülő többlet üzemanyag és túlóra költségek további százmilliárdos közpénzeket emésztenek fel. Az aranylábú gyerekek sokmilliós adómentes fizetéséről már nem is szólva(s mind ez annak reményében, hogy ettől feltámad az Aranycsapatunk?).
Egész életemben sportbarát lévén örömömre szolgál, hogy sorra épülnek a gyermekkoromban nem létezett stadionok, jégcsarnokok, sportcsarnokok, és tornatermek, de látom azt is, hogy a kordé elkerüli a szamarat. Igaz, hogy az egészségügy, oktatás, közlekedés, stb. fejlesztése előbbre való volna, de mindezeket meg kellene előznie a bér és nyugdíjemeléseknek, hogy az elszabadult élelmiszer és rezsiárak ne lehetetlenítsék el a normális megélhetést..
Nos, lehet, hogy mindezek furán hangzanak, de tények akkor is, ha ez a moderátornak esetleg nem tetszhetett.
Most, hogy a „szűrőn” fennakadt címet megváltoztattam, s megjegyzéseimet „finomítottam, remélem a blogbokkolás az albummal ellentétben elmarad.
