Kudarc, hangzott el a mai testületi ülésen egy újsütetű képviselő szájából, majd később egy más aspektusból a polgármester is megismételte.
Nem ezt ígértük, mondta az előbbi, de csapattársa kiigazította, hogy nem az ők (mármint a Fidesz frakció), hanem az állam kudarca.
„Az állam én vagyok!” mondta egykoron XIV. Lajos, de mivel ő közel 300 éve eltávozott, joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor most ki, vagy mi az állam? Miért nem ad több támogatást évek óta, mikor nagy a hiány mindenhol, s számtalan helye lenne a többletnek stb. stb.?
Nos, az állam Nagyatádon pillanatnyilag a Pista-László-Csaba-János és a többiek, mert az önkormányzatok is azon kormányzati szervek közé tartoznak, melyek a gazdasági szereplőktől jövedelmet vonnak el, és azok felhasználásáról döntenek.
Na de mielőtt akaratlanul is elmerülnénk az államháztartás rendszerében, maradjunk csak szűkebb hazánk talaján. Mi is történt ma délután?
Képviselőink miután elégedetten nyugtázták a helyi közrend és közbiztonság helyzetéről szóló beszámolót, a szokásos aktivitással ráfordultak a 2011. évi költségvetési rendelet módosítására.
Az év végéig (2 hét) várható bevételek és kiadások számbavételével javasolt előirányzat módosítások után, a határozati javaslatba beillesztettek egy újabb, ezúttal 80 milliós rulirozó hitelfelvételt. Becsületére legyen mondva, a polgármester érthetően tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy a bankok már nem adnak hitelt az önkormányzatoknak, ezért a helyi pénzintézetet „preferálva” a Somogy Takarékszövetkezet-től veszik fel a hitelt. Eddig hogy-hogy nem jutott ez az eszébe?
A korábbi, még le sem rendezett hitelhez (kötvénykiváltás) viszonyítva ez a 80 milla (Ft!) bagatell, de azért ez sem volt ingyen, mivel 800 ezer többletkiadással jár. Bár név szerinti szavazás volt, de természetesen egyhangú. Ami újdonság volt számomra, hogy a hitel fedezetéül felajánlott ingatlanok értéke ezúttal fel lett tüntetve (a kötvényfedezetét ma sem ismerhetjük).
Ezt követően áldozatvállalást kérve a helyi polgároktól , a névszerinti szavazástól függetlenül, rezzenéstelen arccal, simán („Egy, csak egy legény volt talpon, a vidéken!”) megszavazták az újonnan bevezetett építményadót, a 32%-os kommunális adóemelést, továbbá a vízdíjak emelését. Az utóbbit a szerződéstől függetlenül az inflációnál magasabb százalékkal tervezték elfogadni, de a szolgáltató megjelent képviselői, józanságra intő javaslata szerencsére meghallgatásra talált.
A fenti történések elég hamar visszaigazolják a korábbi bejegyzéseimben (Unokáink is, Miért? Felfelé a lejtőn! stb.) vizionált jóslataimat, de nem is ez támasztja alá a „kudarcot”.
A kudarc az, hogy évtizedes reménytelen hadakozás után végre meg van a korábban hiányzó többség, és mégis a farka csóválja a kutyát. A többségben lévő döntéshozók a korábbi ígéretüket elfeledve, a kardinális kérdések helyett változatlanul a buszmegállókkal, villanykapcsolókkal, védőoltásokkal foglalkoznak, s rendre csak az interpellációknál, egyebeknél „élénkülnek” fel. Persze ezek is fontosak, de a prioritások figyelembe vételével, s elsősorban nem a testületi ülésen, hanem a városháza illetékes irodájában.
Szánalmas nézni és hallani, hogy több képviselő nem tud különbséget tenni a kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok között, az önkormányzatra vonatkozó törvény és működési szabályok ismeretének hiányát nem is említve.
Filléres gondokkal küszködik az önkormányzat, de egyetlen kérdés sem hangzott el a szükséges strukturális átalakításokról, további létszámleépítésekről, Bárdos projekt kötbérének (több százmilliós!) állásáról, a korábban elpazarolt félmilliárd koncessziós díjról.
Persze ezek nem szerepeltek az előterjesztésben (korábban se), s így karácsony táján ünneprontás lenne ilyen kérdéseket firtatni, noha valamennyi összefügg a jelenlegi legnagyobb problémával.
El lehet pihenésre vonulni, de a kérdések maradnak és „rendezésre” várnak. Elbújni előlük ideig-óráig lehet, de előbb utóbb muszáj lesz tisztázni és megoldást találni.
