Mielőtt szokásos „hírolvasói” észrevételeimet közreadnám, a korábbiaktól merőben eltérően egy dicsérettel kezdeném.

Nyugdíjas polgártársaim figyelmét ezúttal is felhívnám, a közelmúltban született elektronikus hírportálra, mely korábbi aggályaim ellenére él, és virul. Mi több, a beharangozottaknak megfelelően zömmel, helyi (és friss) hírekkel szolgál, ami ugyan csak szokatlan a korábbi próbálkozásokhoz képest. Az NVTV (Nagyatádi Városi Televízió) heti adásai nehezen találhatók (a honlapon ugyan nem, de a Youtubon igen), viszont az AtádHír egy kattintással elérhető a kezdő internetező szép korúak számára is. Gratulálok az alkotóknak és fenntartóknak. Csak így tovább, több bátorsággal, és erős kitartással!

Nos, akkor lássuk mit is észleltem az elmúlt napok helyi propaganda híradásaiban.

Az „átstrukturált” NVTV legutóbbi adásában észrevételeket hallhattunk a somogyi nyugdíjasok irigylésre méltónak nem nevezhető helyzetéről. Igaz, ami igaz, a megyei nyugdíjrangsor 16. helye nem tölti el büszkeséggel az érintetteket, de vajon kik a dicstelen pozíció okozói?

A jelenlegi kormány? Egy frászt! Sok minden van a rovásukon, de az alacsony nyugdíjakat nem kizárólag nekik köszönhetik Somogy egykori „zsellérei”. Kik a szenvedői? Részben a Rákosi, s többnyire a Kádár éra egykori dolgozói.

A fiatalok ugyan nem, de az érintettek bizonyára emlékeznek, hogy a háborút követően Európa újjáépítésére az USA létrehívta a Marshall tervet, ami országunk újjáépítését is kész volt 422 millió dollárral (cca. 42-44-szeres szorzata mutatja a mai értéket) támogatni. Rákosi pajtásék ugyan nem voltak finnyásak, de Sztálin elvtárs, (mint korábban Rózsa Sándor) összevonta szemöldökét, s a felszabadítók segédletével romba döntött országunk „nem kért” a segélyből.

Engedelmességünkért, s a „legvidámabb barakk” felépítésének megsegítéséhez Marshall helyett kaptuk a KGST-t.

Az elvtársak a 3, ill. 5 éves tervek rohamtempója során „újjáépítették” az országot, s azon igyekeztek, hogy utolérjük a „segélyezetteket” akik időközben elhúztak felettünk mind a vadlibák. 

Miközben a szocializmus felépítésén fáradoztak, évtizedeken át bagóért dolgoztatták a gyári munkásokat és a TSZ tagokat (a somogyiakat is!). A szociális védőhálóra apellálva nevetséges béreket, és „munkaegységeket” fizettek. Szovjet mintákat másolva a háború előtti tőkefedezeti nyugdíjrendszert is megszüntették, a nyugdíjvagyont leírták.

A II. világháború során hazánk is jelentős emberveszteséget szenvedett (halálozás, deportálás, menekülés, kényszermunka), s bár a 60-as évekre közel 10 millióan lettünk, s a 90-es évektől ismét nőtt a születésszám, mégis népességfogyó ország lettünk. Márpedig a nyugdíjkassza feltöltéséhez jól kereső aktív dolgozók (befizetők) kellenének minél nagyobb számban.

Az egyetlen igazi államháztartási reform (az 1997-es nyugdíjreform) alkalmával született nyugdíjtörvény, ma is hatályos, de megalkotása óta a változó viszonyok miatti korrekciók ellenére, érdemlegesen nem javít a kisnyugdíjasok helyzetén.

Igaz, ahogy a háború után, úgy ismét „elvarázsolták” a nyugdíjkasszát, s „kopasztják” a Marshall segélyt (pardon, Uniós támogatásokat), s „visszavették” a választási csalinak szánt 13. havi juttatást, de a nyugdíjak számfejtése a mindenkor hatályos törvények szerint történik!

Volt néhány szavazás 1990 óta. „TETSZETTEK VOLNA FORRADALMAT CSINÁLNI”, mondta anno Antall József, s bizony elgondolkodtató az elégedetlenkedőknek adott, azóta szálló igévé vált válasza.

Az eddigi választásokat többnyire az idősebb korosztályok „döntötték” el, mert a fiatalokkal ellentétben elmentek szavazni. Az már más kérdés, hogy a szavazófülkékben a gondolkodás és megfontolás helyett többnyire az érzelmek, a pillanatnyi hangulat domináltak. Ez sajnos várhatóan így lesz a jövőben is. Amíg a parlamenti és önkormányzati, képviselők, valamint a megvásárolt szakszervezeti vezetők nem lesznek számon kérhetőek, elszámoltathatók, visszahívhatók, addig a törvényalkotás (a nyugdíj törvényé is) nem a köz, hanem a hatalomgyakorlók szája íze szerint fog történni.

A Marshall segély csupán négy évig „munkálkodott” a jóléti államok megteremtésén, miközben a KGST több mint 41 éves „segédletével” sem tudtuk utolérni a sokat ostorozott NYUGATOT. Ergo, a nyugdíjkasszába se folyhat be „nyugati szintű pihenőpénz”.  

Az alapnyugdíj és rokkantnyugdíj megállapítása a politikusok, képviselők kompetenciája („játékszere”), a nyugdíjrendszer pedig egy technikai feladatot ellátó intézmény.

A „problémák” észlelése óta a mindenkori kormány fennen hirdeti az „öngondoskodás” igéjét, miszerint mindenkinek önmagának kell megteremtenie (felhalmoznia) a nyugdíjalapját. Aki erre nem képes (hátrányos helyzetben lévők), azok megsegítése nem a nyugdíj, hanem (társadalmi szolidaritásból) a szociális rendszer feladata. A 16. helyhez pedig a ciklus végén (vagy akár most is) lehet gratulálni Somogy ország képviseletére felhatalmazott passzív képviselőinek.

A másik, figyelmemet megragadó TV riport, az igen csak kampányszagúra sikeredett „képviselői” adománygyűjtés volt.

Dicsérendő, és nemes feladat a jó szándék vezérelte képviselői adománygyűjtés az arra rászorulók megsegítésére, de a 11 tagú testületből mindössze kettő körzeti képviselőt láthattunk, hallhattunk a riportban. A többi körzetben nincsenek rászorulók? Hol maradtak a többiek?  Ők netán szociálisan érzéketlenek, lusták kimozdulni és összefogva adományokat gyűjteni hátrányos helyzetű választóiknak? Hol van a korábban hangoztatott együttműködés, és összefogás a választók, hátrányos helyzetűek képviseletére?

Mi ez a gátlástalan „nyomulás”, hogy a szilvalekvár főzés és Henészi búcsú mintájára félretolják a „gazdát”?

Mi az oka, hogy egy-két „önkéntes” az adománygyűjtésre hivatott karitatív szervezetet (Vöröskereszt, Máltai Szeretet Szolgálat) is „kiiktatja”, csak, hogy „gyűjtögethessen” a kivezényelt TV kamera előtt?

Természetesen más a leányzó fekvése, ha az adomány határon túlról egy pakkban érkezik, mert úgy igaz „ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el”. Az „uraságtól levetett holmi” pedig nagy becsben tartandó minden területen, hiszen nem egy esetben minőségileg meghaladja a hazai újat is. Jó, hogy ilyen is létezik, de nem erről van szó.

Szánalmas ez az emberbarátinak álcázott szavazatvásárlói igyekezet, ami már korábban is tetten érhető volt.

Az ötletgazdát nem nagyon kell keresgélni, elég csak rápillantani az elmúlt évek utcai „vokshorgászaira”. Kinek az „egyesületi katonája” az a néhány szervilis képviselő, aki kezdetektől fogva nem a választókat, hanem „mesterüket” képviselik. Kizárólag őket biztatja és támogatja ilyen-olyan utcai napok, és választókörzeti adománygyűjtések megtartására, melyhez a szükséges háttér oroszlán részét (hírverés, logisztika, hangosítás, fellépők, média, anyagiak, stb.) a városi (kiszolgáló) intézmények felett diszponáló polgármester biztosítja.

Természetesen a jelenlegi felállásra tekintettel nem várható el, hogy az AtádHír ezeket a helyzeteket boncolgassa, de kíváncsian hallgatnám a választ néhány nem költői kérdésre.

Pl.: Miért nem felelnek meg az elvárásoknak az eddigi adománygyűjtők és osztók (Vöröskereszt, MSZSZ, Egyházak)???

„Sok a tanácsadó, kevés a kalácsadó”! A felvetés kissé sántít, mert az adományokat minden „továbbítónak” a polgárok és támogatók (cégek, civil szervezetek) adják, s nem a képviselők! Ha netán néhányan közülük is adakoznak az dicséretes, de emellett elsősorban az esetleges mozgósításba besegítés volna a feladatuk, s nem a propagandisztikus gyűjtés, s pláne nem az esetleges kiosztás. Arra ott vannak az erre hivatott és bejáratott szervezetek, amelyeknek nem csak Karácsonykor és választások előtt jut eszükbe jótékonykodni.

Alföldi képviselők némelyikének régi bevett szokása a választások előtti száraztészta és konzerv osztogatás a cigányság voksainak megcsapolására. A szingli tanulmányútról csak ezt az ötletet sikerült hazahozni?

„Nyílik a nyugdíjas olló” mondja az érdekvédő, s bár igazat mond, de még soha nem hallottam ágálni a közpénzen megvett, magas juttatásokkal kistafírozott, saját pecsenyéjüket sütögető szakszervezeti vezető és egyéb érdekvédő ténykedése ellen.

Miközben a nyugdíjasoknak a napokban postázzák az alamizsnának beillő 10 ezer Ft-os Erzsébet utalványt, addig az „érdekvédők” az ilyen-olyan tisztségviselőknek az irreális fizetések és költségtérítések mellé jóváhagyják a többszázer Ft. cafeteria juttatást is.

Komám-uram, ilyenkor nem nyílik az olló (vagy a bicska)?