Némi kirándulás és ejtőzés után hazatérve több „olvasóm” is hiányérzetének adott hangot tekintettel arra, hogy több mint egy hónapja nem „frissítettem” blogomat.

Az észrevétel jogos, de mentségemre legyen, hogy a közelmúltban semmi különös eseményt nem észlelhettem Nagyatádon. Kínomban már a képviselő-testület legfrissebb (nem éppen szívderítő) produkcióját szándékoztam közreadni, amikor segítségemre sietett a megyei Kanász kűrt egy szenzációszámba menő hírrel, amit örömmel osztok meg ezúttal kevésbé informált polgártársaimmal.

 Az örömhír arról szól, hogy a somogyi települések rangsorában (leszakadó kistérségként, ha úgy tetszik járásként!) sereghajtó Nagyatádunk végre valamiben az élre került, s egy toplistán elsőnek láthatja, érezheti magát.

A Somogyi Hírlap újságírói (ma még!) nem csekély erőfeszítéssel kiderítették, hogy Somogy polgármesterei közül ki a legvagyonosabb.

Nem fogjátok elhinni polgártársaim, de lássatok csudát.

A legvagyonosabb polgármester Somogy országban Ormai István, hazai berkekben közismertebb nevén a MI PISTÁNK. Ugyan nincs thaiföldi, sem Balaton parti üdülője, se Segesden rejtegetett Mercedes gépkocsija, de így is felkapaszkodott a létra legfelső fokára.

Nem csak a Balaton parti bürgermeistereket, de még a csórónak nem mondható kaposvári polgit is kenterbe veri (legalábbis a vagyonnyilatkozatok szerint). Na, erre kössenek csomót a fanyalgó szomszédvárak adófizetői, de mielőtt bárki a helyiek közül magáénak vindikálná (befizetett adójának volumene alapján) a teljesítmény töredékét is, ki kell, hogy ábrándítsam.

Ez az okkal, joggal kiérdemelt első hely kizárólag a MI PISTÁNK érdeme, ami a Rinya jegén hatszor megválasztott vezérünk szorgalmas gyűjtögető és takarékos életvitelének tudható be. Jó-jó, van némi köze az eredményhez a nem kevésbé szorgalmas ősöknek is, akik egy élet munkájának gyümölcseként nem csekély örökséget hagytak utódjukra.

Az elmúlt negyedszázad során megélhetési politikusként legálisan is sokat kaszálhatott polgármesterünk, amihez hatalmas segítséget nyújtott az Őt egykor felkaroló, majd miután a helyzet (a politikai szükségesség) úgy hozta, galádul elárult mentora. Hozott a konyhára (nem is keveset) a több mint másfél évtizedes megyei közgyűlési tagság (szintén a mentor jóvoltából), s csurranhatott-cseppenhetett innen is onnan is, hiszen az elmúlt két évtizedben volt itt privatizáció, pályáztatás, beruházás, bankváltások és miegyebek, s hát köztudott, hogy „Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen”.

Polgármesterünk vagyonnyilatkozatába nem csak a kíváncsiság kedvéért (szóbeszéd miatt is) már korábban betekintettem, s bár kivetnivalót nem észleltem, azért meglepő számomra a „vetélytárs” polgármesterek lemaradása.

Az ingatlanforgalomnak ugyan nem kedveznek a túlkínálat és a vele járó, ill. válságnak is betudható nyomott árak, de a földalapú támogatás a kormány által szentesített városvezetői fizetés mellé szépen hozhat a konyhára.

Ezért kevésbé értem mi szüksége van a város első emberének a korrupció fogalmát kimerítő nagy értékű szolgáltatói „ajándék” elfogadására, vagy a közintézményi rekonstrukciót „elnyert” kivitelezővel történő polgármesteri rezidencia felépíttetésére?

 Az önkormányzatok, s köztük a Nagyatádi is szinte teljesen leépültek. Az állam átvette az intézményeket és a vele járó feladatok zömét, s felszabadította a településeket a hatalmas adósságállomány nyomása alól.

A politikusok száma a parlamentben, ha több évtizedes késéssel is, de jelentősen csökkent.

A gyakorlatilag megszűnt megyei közgyűlésben, s a lecsupaszított települési testületekben változatlanul nagy a „képviselői” többlet. A zsákmányhelyekre és az azokat betöltő megélhetési politikusokra az adófizetők kontójára változatlanul szüksége van a pártoknak, amelyek elsősorban a saját és nem a választóik érdekeit képviselik.

Hiába olvashatják nap, mint nap a választók, hogy kiválasztottjaik miként tollasodnak megalapozatlanul, az elbódított szavazó inkább hisz a médiákból és politikusi szájakból érkező szirénhangoknak, mint sem saját szemének.

Sebaj, legyünk büszkék az első helyezésre, s hányjunk fittyet térségünk szociális, gazdasági, stb. mutatóira. Örüljünk, hogy van egy dolog, amiben miénk az elsőség, s vigyázzunk, hogy öt év múlva se fossz hassanak meg minket ettől a dicsőségtől.