Nem Dante által írt, s nem Jámbor J. rendezésében, hanem néhány „paktumos” által írt és Ormai rendezésével előadott valóban „Isteni” színjátékot láthattak tegnap a jelen lévők és a helyi TV-t nézők, az új képviselő-testület tegnapi alakuló ülésén.
Igazán lélekemelően indult az összejövetel, mert a közös himnuszéneklést, eskütételek, polgármesteri székfoglaló követte; a lehetőségről, felelősségről, közös célokról együttgondolkodásról, ill. együttműködésről, kiszámítható, következetes, céltudatos közös munka tervezéséről.
Az önkormányzati SZMSZ (Szervezeti és Működési Szabályzat) aktualizálása is reménykeltően indult, hiszen a felesleges és korábban már többször bírált bizottsági alelnöki pozíciók (minő meglepetés) megszüntetésre kerültek, s két erodálódott bizottságot is összevontak a takarékos gazdálkodás jegyében. Ez utóbbi gondolat kisiklott azonban a változatlanul indokolatlan és felesleges alpolgármesteri duó fenntartásával.
Városunknál tízszerte nagyobb településeken, de a szomszéd várakban is elegendő az egy alpolgármester. Arról nem is szólva, hogy a korábbi évek bizonyították, hogy polgármesterünk minden esetben elboldogult egyedül is, s szabadságait „beáldozva” küzdött meg a jelentkező feladatokkal.
Az egyetlen tökös képviselő jogos felvetésére ezúttal is szokásához híven reagált, s szemrebbenés nélkül állt elő kitudja hányadizben, az újfent „megtakarított” szabadságának pénzbeli megváltásával.
Nem csak Nagyatádon, de az egész járásban nincs még egy ember (nagyon-nagyon elfoglalt vezető sem) akinek megváltás címén annyi milliót fizettek volna ki, mint a MI PISTÁK-nak.
A felvetésre adott válasza szerint régi és recseg már a kifogásoló lemez, de a jogos kritika ellenére a ledermedt új testület (tisztelet a kivételeknek) ismételten éppúgy megszavazta a pazarló kifizetést, mint a korábbiakban a „nagyatádiak szempontjait, érdekeit érvényesítő” hoci-nesze, testületek többséget alkotó szervilis tagjai.
A polgármester új szóvivője ugyan sztaniolba csomagolva ismertette a vezér fizetését, de újabb „meglepetésként” felkérést kapott a csomag kibontására, hogy mindenki értse, a város vezetője egy százezres település első embere!
A további forgatókönyv valamint az új szereposztás megegyezett a korábbi prognózisomban jelzettekkel.
Amint az várható volt, a bukta ellenére ismét megköttetett a paktum, de az új győztes diktálásával és dominanciájával, valamint egy erősen leszűkített csoport bevonásával.
A show igazából csak ezután kezdődött, a szemfényvesztő módon megrendezett alpolgármester választás megtartásával. Mielőtt az elrendelt szünetben a képviselők a szavazó urnához járultak volna, a testületi felállást tartalmazó táblán már ott virított, mint TITKOS szavazással megválasztott külsős alpolgármester, Dr. Ludas László neve is. Ez nem lázas kapkodás és sietség, hanem az újabb paktum jele, valamint jelzés, hogy COKI vesztesek.
A „korszakváltó” alpolgármester büntibe vonultatott, s helyét lefoglalták a „gesztenyések” a bizottsági pozíciók többségével egyetemben.
Kárpótlásként vagy inkább a magasabb politikai szempontok érdekében azonban a lefogyott kormánypárti frakció megkapta a városfejlesztési bizottság elnöki tisztét a nem kis felelősséggel együtt. Amennyiben a ciklus során nem az elvártaknak megfelelően csordogálnak majd a források, lesz kire mutogatni, ill. lőcsölni a „balhét”.
Az „egytagú”-nak is titulálható polgári frakció létszámában is gyengébb, mint a korábbi, de ereje aztán végképpen semmi. Még csak nem is keresgélik az elveszített korszakváltó kulcsot, s szótlanul tűrnek minden megalázást. Bár nem látszik rajtuk, de örülnek az érdemtelenül kapott alamizsnának, amellyel kockázat nélkül kihúzzák öt évig, tekintettel arra, hogy nincs számonkérés, leváltás, se visszahívás.
Aki nem látta annak ajánlom figyelmébe a jövő heti ismétlést. Lehet, hogy lesz ennél még érdekesebb is, de ha van idejük, ne szalasszák el, mert megéri az árát a műsor.
Ui. KDNP-s képviselőnk parlamenti elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen csapata zászlólevonásán (pardon, félárbocra eresztésén), de a JOBBIK képviselőnk, látogatásával megtisztelte első testületi tagját, ill. az ülést.
Megalakult a számunkra foghíjas új Somogy Megyei Közgyűlés is. Városunkat egyetlen tag sem képviselheti, szemben a korábbi évtizedekkel, amikor 2-4 fő is sertepertélhetett a kenyérszeletelő körül. Ehhez természetesen nem kis részben hozzájárulhattak a szavazást kihagyó polgártársak is. A következményekről majd a későbbiekben!