A II. világháború előtt a hittan tanítás az iskolai kereteken belül előírt törvényi kötelezettség volt. 1949-ben az új hatalom az oktatási kötelezettséget megszüntette, s a hittan úgymond magánüggyé vált.
A hiábavaló morgolódás a hittan újbóli kötelezővé tétele (szülők,PDSZ,DK) kapcsán eszembe jutottak gyermekkori afférjaim, melyek az akkori vallásszabadság kapcsán keletkeztek. Az 1956-os forradalom idején őrsi órára igyekezvén az iskolai folyosón megállított a plébános, aki a fakultatív hittanoktatás körzeti képviselője volt. Közölte velem, hogy új szelek fújnak, és ezután ha lehet, mérsékeljem, netán mellőzzem az úttörősdit. Mivel az év nyarán avattak kisdobossá, s kedvemre volt az egykori cserkészvezetőből átöltözött Gyuri bácsi minden foglalkozása, ezért „tiltakoztam” a Nagymamámnál, aki ez irányú neveltetésem felelőse volt. Egy makarenkói pofon kilátásba helyezésével térített vissza a helyes útra, s nem volt apelláta, engedelmeskednem kellett. A változás az ismert okok miatt tiszavirág életű volt, de Nagymami meg kérlelhetetlen, s a hittan tanulás folytatódott.
Akkor még híre sem volt Aczél elvtárs az óta elhíresült három T-vel fémjelzett kultúrpolitikájának (nem sokkal előtte engedték ki elvtársai a börtönből), de a három T, mint olyan már létezett.
A párt a törvény ellenére a maga eszközeivel Tiltotta a vallásgyakorlást, de a Nagymamám rendíthetetlenül Támogatta, én pedig más lehetőség nem lévén békésen Tűrtem, eleget téve az ez ügyben elvárt kötelezettségeimnek. A fegyelmezetten látogatott hittanórák mellett rendszeresen eljártam a „gyakorlatot” biztosító váci úti kiskápolnában tartott vasárnapi istentiszteletekre is. A probléma csak az volt, hogy a szentmisékkel egy időben kezdődött a kápolna melletti Hazám mozi vasárnapi matinéja is. Mivel az Őrs a hegyekben, a Rákóczi hadnagya, Én és a nagyapám, stb. filmek izgalmasnak ígérkeztek, ezért egyre gyakrabban a mozit preferáltam.
Egyszer aztán a drága Nagyim gyanút fogott és rám kérdezett, hogy ugyan már miről is prédikált az nap a Tisztelendő Úr? Sec perc alatt megbuktam, mint Rottenbiller, mert egy kukkot sem tudtam rögtönözni. Na, le is vette a falról a prakkert, s kellően kiporolta vele a nadrágomat, ami csupán csak azért volt kellemetlen, mert én is benne voltam. Fogadkozásaimra, s szerencsémre a felügyelő kíséret továbbra is elmaradt, s néhány matiné kihagyása után ismét többnyire a moziban kötöttem ki. Természetesen a történtekből okulva, mindig megvárva és kellőképpen kikérdezve a miséről kijövőket az aznapi szentenciákról.
Így jutottam el az első áldozásig, ami után szüleim megnyugodtak, hogy én is Isten gyermeke lettem. Vallási tanítóm pedig hálára kötelezett az (itt-ott ugyan hézagos) ismeretekért és, azért is, hogy a poroló mindvégig a helyén maradt.
A kápolnát és a mozit már több évtizede lebontották, de arra járván már átértékelve értékelve gondolok vissza az akkori időkre. A rendszerváltoztatást követő évtizedekben zöld utat kapott és mérhetetlen károkat okozott a szélsőséges liberális nevelés, ezért elengedhetetlenül fontos a változtatás. Ennek egyik szükséges eleme a hittan oktatása.
Magam is úgy ítélem, hogy a hittan tanítása nem azt jelenti, hogy mindenkinek hinnie kell, de mindenkinek, aki részese akar lenni társadalmunknak, ismernie kell országunk, és Európa vallási hagyományait, alapjait. Vallásszabadság ide, vallásszabadság oda, igenis egy szintig (ideig), ahogy a betűvetés, olvasás, számolás, úgy (az előkészítetlenség és egyéb hiányosságok ellenére) a hittan is legyen kötelező minden kisdiák számára, mert az emberség ugyan nem vallási kérdés, de a hittanoktatás sokat segíthet az emberségre nevelésben, melyből jelentős hiátus van mai el……t világunkban.
Amivel e hosszú bevezető után sem tudok megbarátkozni és egyetérteni, az a pártszövetség köntösébe bújt, a FIDESZ politikai oldalvizén evező (mert a nélkül mérhetetlen és súlytalan) KDNP egyre erőteljesebb nyomulása a hatalom megszerzésére, kiszélesítésére. A közéleti kereszténységet úgy néz ki egyre inkább felváltja a politikai kereszténység.
A KDNP egyes prominens képviselőjének már koránt sem az elesettek védelme, a szegények problémáinak felkarolása a legfőbb célja, hanem csupán sámlinak használja a pártját (ahogy pártja az egyházat) politikai céljainak eléréséhez.
A politikai státuszok hozadéka, és a parlamenti tejfölös bödön izének hatására a kampányígéreteket elfeledve a „kényelemszerető, sikerorientált, konzumkereszténység” kezd trendivé válni. Osztom a berzenkedők véleményét, miszerint „az egyház már túl világias, s húzódjon csak szépen vissza a sekrestyékbe. Semjén és babái maradjanak a templomi szószéken”.
Az egyháznak lehet, és legyen is mondanivalója a politika számára, de tevőlegesen ne vegyen részt abban.
1992-ben egy KDNP-s felszólalás alkalmával hangzott el parlamentben a „Térdre, imához, jönnek a csuhások” ellenzéki beszólás! A jajkiáltás most válna igazán aktuálissá, de sok víz folyt le az óta a Dunán és a Rinyán. Az ellenzékből kormányzópárt, a farkasból szövetséges lett, s a közelgő választásokra tekintettel, ahogy a médiák, úgy a szószékek szerepe is felértékelődik. Kerül, amibe kerül, csak a győzelem a fontos. Történik mind ez a megkérdezésünk nélkül. Antal József mondta anno, hogy „a demokráciát nem deklarálni, hanem organizálni kell”! Ami a deklarálást illeti, hát abban nincs hiány, de az organizáció nagyon-nagyon sok kívánnivalót hagy még maga után.
Emlékezzünk csak vissza az előző ciklusokra. A helyi KDNP sok éves hiábavaló pozíciószerző törekvését követően megelégelte a közéleti kereszténység sikertelenségét, s politikai kereszténységre váltott. Ármánykodással, törvénytelen eszközökkel, a bírósági döntéseket is semmibe véve, lelkiismeret-furdalás nélkül megkaparintotta a biztos győzelemmel kecsegtető helyi FIDESZ feletti irányítást, s egyben illegitim módon az önkormányzati képviseletet.
A vértelen puccshoz asszisztált a FIDESZ színekben induló, és a választókörzet FIDESZ szavazóinak voksaival a parlamentbe juttatott képviselő is, akit bejuttatását követően átültettek a „szövetséges” KDNP frakcióba. Alig egy-másfél év elteltével a körzet polgárainak, megkérdezése, tájékoztatása nélkül negligálták, s a frontvonalból kivonva ejtették. Helyette hirtelen feltűnt, majd egyre gyakrabban megjelent a szomszéd 5. számú választókörzet KDNP színekben megválasztott képviselője, mint az átalakítás utáni 2. számú választókörzet választókerületi elnöke és egyben a 2014. évi országgyűlési választások képviselő jelöltje.
Az MDF alapító és Országos Választmányának, majd parlamenti frakciójából kizárt tagja, Somogy megyei Közgyűlés korábbi képviselője, Csurgó többször megválasztott majd lemondott polgármestere, egykori lemondott egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkár, jelenlegi országgyűlési képviselő, valamint Egyes Források Ágazatközi Koordinációjáért felelős Miniszteri Biztos a FIDESZ-KDNP szövetség jegyében érkezett Nagyatádra.
Az egykor apparatcsik, de mára szorgos templomba járó polgármesterünk kaméleon módjára mindjárt mellé szegődött árnyéknak, s ott virít mellette minden eseményen, legyen az kanári fedeztetők összejövetele, óvodás zsúr, vagy agysebészek konferenciája. Fő a közös megjelenés, az összefogás, az együvé tartozás demonstrálása, mert ki tudja, mit hoz a jövő.
A félreértések elkerülése végett le kell szögeznem, hogy a jelölt nacionáléjára, sikeres politikai pályafutására, műveltségére, felkészültségére, tapasztalatára, stb. tekintettel személye ellen semmiféle kifogásom nem lehet és nincsen. Averzióm az ejtőernyőzés módszere, valamint eredeti hivatásával, küldetésével össze nem egyeztethető szerepvállalásával van. Ugyan mi keresni valójuk van Isten szolgáinak az "ördögök" színpadán?
Az új jelöltünk mottója: Soi Deo Gloria („Egyedül Istené /legyen/ a dicsőség)
Az áprilisi választás már közel van van, de nincs nagy tolongás a küldetésért.
Az eljövendő választék bármilyen (bő és sovány is) lehet, ezért bízzuk a kérdés eldöntését a választók bölcsességére, mert;
Vox populi, vox Dei (a nép szava Isten szava!)
