Az elmúlt héten ismét a változás szele söpört végig Nagyatádon, pontosabban a képviselő-testületen. A városatyák ténykedését nézve úgy tűnt, hogy ahelyett, hogy korlátoznák a polgármester nyakra-főre szorgalmazott hitelfelvételi kezdeményezéseit, inkább növelni hagyják az „Új SZMSZ.” (Szervezeti és Működési Szabályzat) tervezetében rögzített hatáskörét, miközben Ő mérsékelné a testületét, és csökkentené a választópolgárokét. A rossz példa ragadós s úgy látszik, városunk elsőszámú vezetőjénél is a legfontosabb a minél nagyobb hatáskör, illetve hatalom.
Valami azonban bűzlik Dániában, mert már a bizottsági hozzáállásokból is hiányzott a „lelkesedés”, s sok év után érdekes módon a testületnek sem nyerte el tetszését az új tervezet. Minő meglepő, még a napirendről is levetették, miután ugyan csak meglepően a többség megszavazta a kezdeményező javaslatot. Az első csörtét ugyan a testület nyerte, de a mérkőzésnek úgy gondolom, koránt sincs még vége.
A kialakult helyzetre tekintettel érdeklődve várom, hogy vajon az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ezúttal is az előterjesztő oktrojált akarata érvényesül e. Miután megváltoztak az erőviszonyok, a korábban elsöprő többséggel rendelkező városvezető, a tényleges helyzet ismeretében, túlélési ösztönétől vezérelve, akár elvtelen kompromisszumok árán is, de törekedni fog befolyása megtartására. Ennek érdekében bizonyára beveti összes korábbi barbatrükkjét, amit az újsütetű képviselők csak hallomásból ismerhetnek. Van a cilinderben júdáspénz, fenyegetés, zsarolás, s minden egyéb, ami a renitens képviselő józan belátásának megnyeréséhez szükségeltetik.
El kellene végre érni, hogy a települést a testület, és ne a polgármester egy személyben vezesse.
A csőd közeli helyzetre tekintettel revideálni kellene a prioritásokat, mert a fű-fa-virág, majd kupák- érmek-oklevelek, továbbá az ülnökök „fontossága” mellett elérkezett a mérleg- költségvetés-likviditás elsődlegességének az ideje.
Ha ez a felismerés már tudatosult a döntéshozókban, akkor lehetséges a változás, de ha a fellángoláson felülkerekedik a kishitűség és gyengeség, úgy tovább csúszunk a lejtőn és nem menti meg senki és semmi, városunkat a csődtől.
Aggályoskodásommal és reménykedésemmel egy időben ajánlom figyelmébe képviselőinknek Bethlen Gábor intelmét, miszerint;
„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”