1994 óta minden év március 22-én egy napig „aggódunk” (a médiában!) ivóvíz kincsünk helyzetéért, majd 364 napon át folytatjuk felelőtlen pazarló magatartásunkat. Régóta tudjuk, ahogy a föld minden nyersanyag készlete, úgy a vízkészlete is véges. Napjainkban 2 milliárd ember nem jut elegendő egészséges ivóvízhez és ebbe évente 3,5 millióan belehalnak.

A föld vízkészletének mindössze néhány százaléka iható, s mivel fogyóban van, a láthatatlan világkormány nagyhatalmú, látható tagjai célul tűzték az ivóvízkincs privatizálását. A Világbank óriási összegeket tett félre a vízművek magánkézbe kényszerítése céljából. A 20. században az olaj volt, a 21. században a víz lesz az üzlet, s nem kizárt, hogy háborúk törnek ki majd a megszerzéséért. Akié a víz, azé a világuralom.Az olajat ki lehet váltani más energiaforrásokkal, de a vizet semmivel sem lehet pótolni. A vízfogyasztók több mint 50%-át nagyjából négy nagy óriáscég tartja markaiban, s ha a tendencia marad, hamarosan a szomjazók 70%-a lesz kiszolgáltatva gátlástalan, profitéhes magatartásuknak. Ahol birtokon belül kerültek, ott a víz ára két-háromszorosára emelkedett, a minőség pedig romlott.

Hazánk aránylag jól áll, ami a vízkészletet illeti, de a settenkedő privatizáció 2004 táján már nálunk is megjelent. A dajkamese ismert miszerint; „Külső tőke nélkül képtelenség lesz fejleszteni, ha pedig elmarad a fejlesztés, akkor nem tudjuk teljesíteni azokat a szabványokat sem, amelyeket az EU írt elő az ivóvíz minőségére.” Az önkormányzatok az óriásvállalatok „megvezető” technikája által sebezhetők.  Például szolgálhatnak a fővárosban történtek, ahol a franciák és németek összesen harminc százalékos tulajdonrészt szereztek a Fővárosi Vízművekben, de a két építkezéshez egyetlen huncut fillért sem adtak. Pécs „vizes” története közismert. Ugyancsak barbatrükk, hogy nem magát a vízművet veszi meg a külföldi befektető, hanem csak a kezelői jogot. A következmények ismertek.

Néhány éve megyénkben is próbálkoztak sutyiban a regionális szolgáltató cég, megkaparintásával, de a kezdeményezés ugyanúgy elhalt, mint városunk a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. önkormányzati tulajdonba vételével kapcsolatos kezdeményezése.

Ami kevésbé ismert tény, és döbbenetes, hogy hiába található hazánkban az egyik legnagyobb vízkészlet, a világon Dánia után nálunk legmagasabb a víz ára. Míg Afrikában fél dollár, addig Magyarországon 3 dollár egy köbméter víz ára. Az USA legmagasabb vízdíja 1,65 USD, Ausztrália 1,61 Spanyolország 0,62 Finnország 1,22 Japán 1,04 Dánia 3,43 Írország 0,00 USD, stb. Mondja meg már valaki, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet?

Nagyatádon, egy tucat helyen több mint harminc féle márkájú, és negyven fajtájú („ismeretlen eredetű”) ásványvíz kapható, 25-168 Ft közötti literenkénti egységáron. Többségük import áru.

Településünk központjában van egy termálkút, amelyből évtizedek óta, naponta 17 ezer liter ásványvíz (1990 óta gyógyvíz) folyik el a semmibe. A 742 méter mélyről felhozott 48 C⁰-os nátrium-hidrokarbonátos gyógyvíznek van egy apró szépséghibája, mivel meg kell várni, míg lehűl. A nem egy pozitív tulajdonsága mellett viszont van egy hatalmas előnye. A fogyasztóknak „ingyen” áll rendelkezésére korlátlan mennyiségben, s a környezetet is kíméli a nehezen „emészthető” palackoktól. Ennek ellenére a kihasználtsága csekély.

Március 22-e csak egy alkalom, hogy elgondolkodjunk, s hogy a jövőben víz-tudatosabbá, kevésbé pazarlóvá váljon magatartásunk.

Ötletgazdák figyelem! Gyermekeinkre, unokáinkra is gondolva nem lehetne kezdeni valamit ezzel az őseinktől örökölt kinccsel? Pardon, VÍZZEL?