Múlt heti jegyzetem az olvasottság ellenére sem érte el igazából a FELEK ingerküszöbét, de azért egy két Anonymus, epés megjegyzéssel adta tudtomra pártállású nemtetszését. Igen, kissé sértőnek tűnhet az „egyik kutya, másik eb” minősítés, de a helyzet meghatározásához csupán segítségül hívtam az aktuális és helyén való idézetet.
Az újabb „füstölgésre” nem is ez adott okot, hanem a tegnapi parlamenti ülés közvetítésének megtekintése.
Aki látta, hallotta igazolhatja, hogy a felkent szenátoraink a kormányzásról megfeledkezve egyfolytában egymást fikázták, ill. pocskondiázták. A „vetélkedő témája a kölcsönösség jegyében az volt, hogy kinek a katonája nagyobb gazember, ki mikor, hogyan s mennyit „lopott” stb. stb.
Nos, a címbéli kínálat ezúttal nem a Magyar Rádió egykori (1961-1991) könnyűzenei műsora, hanem a baloldal és a jobb oldal szirén hangja, ami zene az elkábult hívek füleinek mindkét oldalon.
A következő parlamenti választásra készülő és a jövőnket meghatározható küzdő felek szellemének megidézéséhez, hogy nehogy sértő legyek, autentikus személyeket hívtam segítségül. Lássuk, ők miként ítélték meg tizenkilencet és egy híján húszat.
A 2008-ban elhunyt, gulágot is megjárt Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író ekképpen vélekedett.
„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit a kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja”!
Hazai minősítője is akad az egyeduralkodó baloldali pártnak, aki ugyan csak nem rejtette véka alá meglátásait.
Méray Tibor Kossuth-díjas és Pulitzer díjas író, újságíró az 1956-os forradalom ötéves jubileuma kapcsán jegyezte meg, a Csodatévők vagy egyszerű emberek című írásában: ”Rákosi idejében a párt alapgondolata az volt, hogy aki nincs velem, az ellenem van. Ma inkább ez – Aki nincs ellenem, az velem van”
Ez utóbbit Kádár magáévá tette („lenyúlta”) és így is került a köztudatba (az előbbi kijelentés viszont ismerősebbnek tűnhet a mai generációnak, pedig Borzas már nem hangoztathatja).
A Magyar Újságírók Szövetsége egykori pártitkára 1971-ben a párizsi emigrációból írta az alábbi sorokat.
„Arra gondolok, és bizonyára nem vagyok egyedül: miért az a párt, miért azok az emberek vezetik továbbra is az országot, akiket súlyos felelősség terhel a csődért, a katasztrofális eladósodásért, inflációért, nyugdíjasok nyomoráért, a lezüllesztett közoktatásért és egészségügyi ellátásért. Bős-Nagymarosért, az erdélyi magyarok védtelenségéért? Akik 15 évet elpazaroltak. Ha néhányat az idősebbek közül megaranyozott nyugdíjba küldtek is, a zöm helyén van, s egy-két kivételtől eltekintve éppúgy részesei, támogatói, propagandistái és végrehajtói voltak a krízist kiváltó döntéseknek, mint az öregebbek. Miért az a párt vezeti az országot, amelyik negyven év óta újra és újra önkritikát gyakorol korábbi tevékenysége fölött? Miért ők a miniszterelnökök, a miniszter-helyettesek, a miniszterek, a képviselők, főigazgatók?
Márai Sándor Kossuth-díjas író, újságíró 1944-es naplójából:
„Mi volt az a „jobboldaliság” amely Magyarország vesztét okozta? Valamilyen hit, hétszer szent elv, tételes meggyőződés? Nem, más volt.
Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit: a tudatot, hogy ő mint „keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban. Egyszerűen azért, mert „keresztény magyar úriember” s joga van tehetség, és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar” vagy „úriember”.
Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme”.
52-es naplójában: „és ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok”.
1947-ben: „A kommunizmus megbukott minden értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint a bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a meztelen életét és a zsákmányt”.
„A kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást, hazugságot: a Kommunizmust”.
A visszatekintés konklúziója: „Nihil novi sub”.
Ettől függetlenül nem biztos, hogy napjainkban is akad majd egy tökös pedagógus (egy mai Litván György), aki szemébe mondja egy frakcióülésen az „ügyeletes Borzas”-nak, hogy „a magyar nép nem bízik tovább önben”!
Ha Márai még élne, bizonyára magáévá tenné a gondolatot:
„fel kell adnunk a világunk egyik alapvetését, miszerint: ha az első milliárd akár bűntettekkel terhes megszerzését sikerül megúsznod, utána bármit megtehetsz, ha nem teszel keresztbe a hasonszőrűeknek! Ha bekerültél a gazdasági és politikai hatalom gyakorlói közé, esetleg csupán a holdudvarukba tartozónak ismernek el, akár gatyára is vetkőzhetsz a kormánygépen”!
Nos, választás előtt van még idő elmélkedni (esetleg keseregni) a múlton, s lehet bizakodóan reménykedni a szebb a jövőben. Csupán csak tessenek jól választani!
