Közös ünneplésre invitálta január 21-én a helyi önkormányzat és művelődési központ, a település valamennyi lakóját. A péntek délutáni ünneplés apropója az 1989 óta ünnepelt Magyar Kultúra Napja, Kölcsey költeményének, a Himnusznak születésnapja.
Belépve az intézménybe meglepődve észleltem, hogy az ünnepség helyszínéül szolgáló iskola aulája zsúfolásig megtelt. A műsor a szerény lehetőségeket figyelembe véve jól szervezett, színvonalas és élvezetes volt. A korábbi évtizedekben internacionalista ünnepségeken szocializálódott polgár igazán magyarnak érezhette magát és az érdeklődő fiatalok magyarságtudata is növekedhetett. A műsor valamennyi résztvevője kitett magáért és elégedetten távozhattak a nézők.
Csekély üröm volt örömömben, hogy az első kettő sor, még a kezdés előtti percekben is üresen tátongott, de kizárólag csak a baloldalon. Nem kampány, ill. pártgyűlésre gyülekeztünk és VIP. felirat sem védte az üres sorokat, ezért bátortalanul ácsorogtam, s csak a rendező biztatására foglaltam helyet egyedüliként. Körülnézve észleltem, hogy azok is a jobb oldalra „húzódtak”, akik a korábbi alkalmakkor „megszokott helyeiken” ültek. Lehet, hogy csak képzelgés, de úgy gondolom, hogy a múlt évi „októberi Waterloo” nem ok arra, hogy távolmaradással fejezzék ki nemtetszésüket, az egykor még oly aktívan megjelenő város (és ország) vezetők.
A Himnusz minden magyar jelképe, amely összetart és erősít. A reformkor írója máig követendő példa minden magyar ember számára, függetlenül attól, melyik csoport égisze alatt dolgozik a szebb jövőért. Az összetartozás eszméjének megszilárdításához, nemzeti tudatunk erősítéséhez az is hozzátartozik, hogy faji, vallási, politikai hovatartozástól függetlenül a közéletet képviselői megtisztelik jelenlétükkel a közösségi ünnepeket, még ha az nem piros betűs is.
