Köztudott, de nem közismert a város valós pénzügyi helyzete, ezért is éreztem furcsának a korábban többször emlegetett, de hivatalosan (és valójában) nem létező kormánypárti frakció magatartását, a pénzügyi bizottság mai ülésén.
Polgármesterünk, hogy elkötelezettségét egyértelműsítse, ill. annak kellő nyomatékot adjon, még egy narancsot is kihelyezett a pohár vize mellé (amihez már csak a háta mögött lengő Uniós és a raktárban porosodó 56-os lyukas zászló cseréje hiányzik), miközben az esetlegesen várható kormányzati lépések prognózisát elemezte. A helyzet súlyosságát átérezve és elismerve az előterjesztő részéről felvázolt strukturális elképzeléseket a döntéshozó városatyák értetlenkedve fogadták.
Bátortalanul felvetett kérdéseikből érzékelhető volt, hogy előterjesztői rafinériát sejtenek, s nem értik az intézményi összevonások lényegét, a racionalitás szükségességéből eredő létszám, ill. költségcsökkentés, az önkormányzati feladatok jövőbeni átrendeződésére ráhangolódó intézményi struktúra kialakításának tervezetét.
Igaz, hogy a tervezet nem jelezte az átszervezésekből adódó több tízmilliós, uram bocsá több százmilliós hozadékot, de kellőképpen érzékeltette a kialakult, és a közeljövőben várható működtetési helyzetet.
A végrehajtott és tervezett költségcsökkentő, bevételnövelő intézkedések az elhangzottak szerint és nyilvánvalóan is nem elegendőek, ezért sokkal radikálisabb beavatkozások szükségeltetnek, de az előterjesztő a sok bizonytalan tényezőre tekintettel kivár. Ki időt nyer, életet nyer!
A polgármester által a jövő évi költségvetési hiány lefaragására kért bizottsági javaslatokra nem érkezett válasz, csak néhány alibi kérdés. A kérdező a bárgyúnak is minősíthető kérdésekre higgadtan válaszolt.
Még a felkészültebb külsős bizottsági tag, sötét jövőt jósoló pénzügyi prognózisát sem minősítette bagolyhuhogásnak, rémhírkeltésnek a polgármester, hanem a korábbiakkal ellentétben egyetértett a vészt jósló véleményezővel.
A korábban is felvetett, és megismételt képviselői kérdésre miszerint, a most bevezetett „szigorító” lépésekre (építményadó bevezetése, kommunális adó emelése) miért nem került sor az elmúlt években, ezúttal sem volt válasz. A kérdező nem akarja tudomásul venni, hogy a polgármester (és csapattársai) anno is a kormányhoz, ill. annak politikájához volt lojális, de akkor a választók „kímélése” volt az elvárandó.
A felvetés ugyan jogos volt, mert a hiány már korábban is észlelhető volt, ugyan úgy, mint ahogy az átkosban is létezett a felvett kölcsönökkel kompenzálva.
 Most más a kormány, más a politikai elvárás, amit a megváltozott helyzethez alkalmazkodva városvezetőnk is tudomásul vett.
Okkal merül fel a kérdés. Akkor most ki a lojális? A kialakult új helyzetet „megértő” zászlót cserélő polgármester, vagy a hajóhídra vágyó, de oda fel nem jutó, s hajóinas szerepre kárhoztatott kormánypárti frakció?
Az elmúlt két évtizedben az önkormányzat volt a legnagyobb munkáltató a városban, és „zsákmány” volt minden vezetői státusz, majd az utóbbi években minden munkahely. A kurzusváltásra sajnos a felosztható kincs megfogyatkozott, a „győztesek” száma viszont megszaporodott.
A kialakult új helyzethez a polgármester mesterien igazodik, a problémákat „megosztva”a győztesekkel, akik koncepció híján nem tudnak mit kezdeni a vezér rafinált forgatókönyvével, melyben a főszerepeket szokás szerint továbbra is holdudvarának szánja.
A csőd már bekövetkezett, még ha hallgatnak is róla, de a felmerülő újabb és újabb problémákkal együtt ez is örökül marad az új többségnek, miután a mi Nelsonunk, admirális kalapját lengetve újabb hajóra száll.
A nem először, s nem is utoljára alul maradó frakció számára lehet, hogy ismeretlen Nagy Frigyes szentenciája, ami szerint a vereség megbocsátható, de a felkészületlenség megbocsáthatatlan.
Érdeklődve várom, hogy a fenti előzmények után a fővezérrel és alvezérekkel megerősödő frakció, a holnapi testületi ülésen miként vívja meg csatáját a céltudatos és eltökélt polgármesterrel, és annak szervilis követőivel.