Mint azt előző jegyzetemben ígértem, a kérdést és a válaszkeresést folytatom. Nézzük kikkel és hová tart a gőzös, mert az köztudott, hogy „Magyarország jobban teljesít”! Vajon Somogy is?
Blogom indításakor 2010 decemberében megosztottam megyei vezetőnk felhívását, melyben minden somogyi polgárt a „megye vonatára” invitált. Bár magam is a vonaton voltam, de nem mulasztottam el közreadni észrevételemet, miszerint a vonat előtti váltó nem jó irányra vált.
A ciklus közepén (2012. október 10-i Aggasztó jegyzetemben) ismét megosztottam aggályomat, miszerint a szerelvény meglátásom szerint vakvágányon robog, s az állomásokon egyre több a leszálló utas.
Az április 6-án végül is győztesként történő ünneplős befutás mellett sem szabad azonban megfeledkezni a tényekről, miszerint a ciklus során közel 25 ezren szálltak le a kormánypárt megyei vonatáról.
Ez a korábbi szavazóbázis 26%-a, ami majd 10%-al magasabb az országos átlagnál. Ennél is gyengébb a nagyatádi eredmény, mivel itt 32%-os a szerelvényt elhagyók száma. Mentségül a népesség fogyás és a részvételi hajlandóság sem szolgálhat, mivel az többé-kevésbé valamennyi indulót sújtotta. A kilenc helyi szavazókörből négyben az ellenzék nyert, ami nem lehet bíztató előjel a helyhatósági választásokhoz.
Sebaj, a lényeg az, hogy úgy ahogy, de haladt a somogyi a gőzös, s miközben a vezetés a szerelvény pullman-kocsijában elégedetten sütögette és eszegette pecsenyéjét, a pőre kocsik utasai prüszkölve nyelték a nekik jutott mozdony füstöt. Rákosi pajtás majd Kádár elvtárs mondogatták anno a bőség kosarára váró népnek, hogy csak ezt a három, azt az öt évet kell kibírni és eljő a szocializmus biztosította jólét, ahol „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”. Volt az óta nadrágszíjhúzás jó néhányszor, de a jólét (bár jobban teljesítünk) csak nem akar a panel prolik nyakába szakadni.
A nem túl rózsás jelen ellenére a távoli jövő (az új jelmondat szerint) azonban ígéretes, mert az „elkövetkezendő másfél évtized felemelkedése az itt élők számára jó életminőséget biztosító innovatív megyévé kell válnia Somogynak”.
Bíztatóan hangzik, de mi történt (történik) ez ügyben a kulisszák mögött? Eddig csak a korábbi évtizedek kritikáját hallhattuk, de a megye láthatóan stabilan őrzi sereghajtó pozícióját, s veszíti el egyre több lakosát.
Ki a felelős? Tudjuk, a globális válság, ami persze a „leváltott” és megválasztott képviselőnket, a Brüsszelbe szakadt régió igazgatót, a megyei vezetőket nem érinti, s „törvényhozó” jogosítványukkal élve gondoskodtak róla, hogy a közeljövőben se érintse.
Ami esetlegesen változásra adhat némi csekély reményt, az a mozdonyra felszállt két új fűtő („új írástudók”) személye, akiket a mozdony füstje ugyan már megcsapott, de még nem a fentről kapott lejárt lemezt fújják, hanem a megyében tapasztaltak alapján állítják fel a prioritásokat. Na és az is bizakodásra adhat okot, hogy Brüsszelből hazatér és ismét a parlamenti küzdőtérre lép régiónk kormánypárti igazgatója, hogy „Família” Kft-je segítségével továbbra is kivegye a részét megyénk, ill. az ország fejlesztéséből.
A médiákból bizonyára többen is értesültek a választások előtti napokban, hogy Siófokon a „csevegők” (vagy csak fecsegők?) tiltakozása ellenére mutyi szagú az ottani kórházprojekt. Ismerős illatok, hiszen volt alkalmunk nekünk is szagolgatni, és hát az előrejelzések szerint lehet benne részünk a jövőben is.
A lecsengett fürdőépítések után stratégiai kérdés lett a stadionépítés, a kórházfelújítás, a geotermikus energia, amihez a forrást (az önrész mellé!) minden esetben az állam (unió) adja. Na és a keret meghatározása mellett megsúgja a „pályázóknak” a kivitelezők személyét, stb. A centrálisan vezérelt állami mutyi régiós megbízottja, ahogy a korábbiakban, úgy a jövőben sem hezitál likvidálni a táncrendet be nem tartókat, még akkor is, ha netán a „család” tagjai.
Ilyen innovatív közegben ember legyen a talpán az a bennfentes politikus, aki ráér holmi csipcsup közügyekkel foglalkozni, amikor a projektekből néhány barbatrükkel hatalmasat lehet szakítani. Vannak családtagok, rokonok, iskolatársak, kebelbarátok, s lehet tucatszám cégeket létrehozni, majd szükség esetén „bedönteni”. Lényeg a mutyi mani mani mani!
Nem igaz, hogy nem lehet másképpen csinálni, hogy szalonképes legyen a kissé elkésett reform. „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”!
Csak egy kicsit kellene időnként figyelmesebben elolvasnia a városatyáknak az előterjesztéseket, s felhívni az előterjesztő figyelmét, hogy alpolgármester segédei és a bizottságok, továbbá a hivatali köztisztviselők nem dísznek ülnek körülötte. Szerencsésebb lenne, ha a mindenkit érintő közösségi fejlesztések nem suba alatt dőlnének el, s már is csökkenthető lenne a mutyizásból eredő késlekedés, pereskedés és költségnövekedés, melyek minden ódiumát az adófizetők viselik.
Persze már is hallom lelki füleimmel a göndör kacajokat, hol élek én, hiszen mindenki a „piacról” él. Na azért ez így nem igaz, mert többnyire csak az „egyenlőbbek”.
Ezért aztán nagy az esély, hogy többször másfél évtizedre lesz szükség a jelenlegi színházak megváltoztatásához, s természetesen az új műsorokhoz új férfiak (és hölgyek!) szükségeltetnek, akiknek produkcióját nem csekély várakozást követően már gyermekeink, unokáink élvezhetik, vagy szenvedhetik.
