HTML

Nagyatádi egyenes beszéd

"A hír szent, a vélemény szabad"

Friss topikok

  • stb.: Tisztelt Barátaim,Nagyatádiak !! Ne gondoljunk rögtön korrupcióra,(csak egy kicsit később ),ugyan... (2019.11.09. 20:20) "Azt beszéli már az egész város"!
  • stb.: Tisztelt Barátaim,Nagyatádiak !! Ne gondoljunk rögtön korrupcióra,(csak egy kicsit később ),ugyan... (2019.11.09. 14:49) "Csalizás (horgász módra)!
  • stb.: Tisztelt Bakos Úr! Lehet, hogy segítene, ha legközelebb közreadna egy rövid és érthető gyakorlati ... (2019.11.08. 21:31) Ormai Istvánért Egyesület?
  • stb.: Kedves Bakos Úr ! Véleményem szerint az AtádHír-nek kötelessége lett volna a teljes körű tájékozt... (2019.10.28. 08:53) Kontroll hiány, mutyi, és impotencia?
  • EMÁJSZIKSZ: Kedves Bakos Úr! Nem lehet, hogy a 2019-es önkormányzati választások előtti kamu ellenzék? Mert, ... (2018.08.01. 08:08) Nagyatád megérett...?

Linkblog

p1130958.JPG

 

Csütörtök este, közel három hónapos hiábavaló „csodavárás” után elment Bodzai Jenő.

Magasztalnom, és valami lélekemelőt kellene most írnom Jenci barátomról, aki a véleménykifejtés, és terjesztés jeles képviselője volt. Egyedülállóan kitartó közéleti aktivitását, őszinte, kritikus véleményalkotását, szakmai felkészültségét, precizitását kellene felidéznem, de hirtelenjében csupa olyan dolog jut eszembe, ami talán nem igazán nekrológba illő.

Az évtizedek alatt együtt töltött sok idő, a közös bálok, felejthetetlen főztjei, a hangulatos „házi” piknikek, a hosszú beszélgetések.

Szívműtétje másnapján még felhívott, s hangjából, szavaiból ítélve úgy éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben, s a megbeszéltek szerint találkozunk a szanatóriumi rehabilitáción.

Aztán este érkezett az aggasztó telefon, majd később a halálhír, újraélesztés, ami után bekövetkezett a reménytelennek minősített állapot. Pécs után Kaposvár, majd a helyi kórházi kezelések.                             A szakszerű és gondos ápolás ellenére a szíve végül feladta a reménytelen küzdelmet. Mikor még el

sem ment, már hiányzott, s eszembe jutott többször említett kedvenc idézete, mellyel  erdélyi látogatásán találkozott.         

„Megtettem mindent, amit megtehettem,
 akinek tartoztam, mindent megfizettem.
  Elengedem mindenki tartozását,
 felejtsd el arcom romló földi mását”.

(D J.)

Közgazdasági technikumot, hídépítő technikumot, és magasépítő műszaki főiskolát végzett.

Éveken át irányította a város és környéke műszaki gazdasági ellátását, kommunális ügyeinek szervezését, végrehajtását az erre hivatott szervezet vezetőjeként.

A rendszerváltáskor független jelöltként felajánlotta lakókörzetének szolgálatait, s bekapcsolódott a helyi közéletbe. Felelős szerkesztőként elindította a „nagyatádi CIVIL FÓRUM független, közéleti lap”-ot. Az általa finanszírozott kiadványban nem csak saját gondolatait, véleményeit osztotta meg aktuális kérdésekben. A kiadványban teret biztosított minden kritikai észrevételnek, bárki írta is azokat, és együttesen igyekeztünk nyilvános civil vitát generálni az eseményekről.

Gyermekeit gondos apaként nevelte és kitaníttatta. Nagyobbik fia súlyos balesetét követően minden tőle telhetőt megtett nejével egyetemben, hogy gyermekének a megváltozott körülményeknek megfelelő életfeltételeket biztosítsanak. Bár a sportot Churchill módra elutasította, mégis igen büszke volt sportos unokájára.

Változó közérzetéből eredő negatív gondolatai elterelésére egyre gyakrabban keresett „menedéket” a konyhában és csodálatra méltóan gondozott kertjében. Nem tudott hibázni a főzésben, s kivételes precizitása megmutatkozott kertészkedésében is. Nem tolerálta a lazaságot, nem volt hedonista, s nehezen szakadt el a munkáktól. Kiváló vitapartnernek bizonyult minden esetben, mert soha nem haragudott, vagy sértődött meg, ha eszmecseréink során esetenként homlokegyenest ellenkező véleményemnek adtam hangot, vagy vehemensen adtam tudtára ellenérveimet. Élt 68 évet! 

Hamvasztás utáni végső búcsúztatására a konkrétan megfogalmazott végakarata szerint szóró-parcellában, szűk családi körben kerül sor. 

„Most pontot teszek, s mint aki vesztett csatából maradt meg hírmondónak, s elfújta mondókáját: emlékezni és hallgatni akarok.”

                                                         Béke veled Jenő barátom!           

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenesbeszed.blog.hu/api/trackback/id/tr311933857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bobset 2016.11.08. 16:11:46

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

2006.03.01.
„Szemtelenül fiatalon” munkába álltam- és azóta is ugyanannál a cégnél kamatoztatom tudásomat,- amit, akkor, azóta megtanultam Tőled.
Az első szárnycsapások ugyan nehezen, de „árnyékként követve” – biztos támaszt kapva – idővel magabiztosabbá váltak miattad. - Ha valamit nem úgy csináltam ahogyan azt kellett volna, „leszúrt, barátian hátba vágott és a másik kezével közben odahúzta a székét az enyém mellé, leült és tudatta hogyan csináljam legközelebb”.
A segítségnyújtást remekül ismerte és használta, sosem hátrált ki a rá háruló feladatból. Alkalmazottjaként egy precíz, korrekt néha talán idilli képet állított elém. Az emberséget, a megbecsülést Tőle tanultam,- azt hogy „az elromlott dolgokat nem kidobjuk hanem még mindig megjavítjuk” felerősítette bennem.
Hálásan köszönöm (bár ez véleményem szerint nem elég kifejező) hogy életed része lehettem, hogy tanítottál, kineveltél/felneveltél, és mellettem voltál Vezetőként a nagybetűs ÉLET kezdeti nehézségeinél.
Megdöbbenve értesültem a hírről, így nehéz most bármit is gondolnom, mondanom. Számomra lehetetlen mindazt megfogalmazni, amit köszönetként vagy hálaként most kellene tennem (tudom, mindig azt mondtad „nem kell Laci”).
Azt hiszem Te most is pontosan tudod, hogy mire gondolok.
Családodnak erőt és jó egészséget kívánok!
Tőled a legutóbbi találkozásunk kézfogásával és szavaidat soha nem felejtve, búcsúzom;
Fájó szívvel; Isten veled Jenő!
Gerlecz Laci

Prof. Wurm 2016.11.11. 00:05:23

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Vigyázz magadra Jenő, búcsúzom tőled. Köszönöm hogy itt voltál nekünk!